Madár már nem sokáig lesz világbajnok

Szerző: SHLétrehozva: 2010. január 14. 20:49
Amint azt néhány héttel ezelőtt a SportHirado.hu-nak elmondta, Erdei Zsolt nem kíván a cirkálósúlyúak között maradni, így tulajdonképpen búcsút int a Boksz Világtanács (WBC) novemberben megszerzett cirkálósúlyú világbajnoki övének. A szervezet január 22-ét követően foszthatja meg címétől a magyar bunyóst.

Madár biztos abban, hogy a címmeccsről jövő péntekig nem lesz megegyezés hivatalos kihívójával, a lengyel Krzysztóf Wlodarczykkal. Így kijelethető, hogy a Giacobbe Fragomeni elleni, örökké emlékezetes találkozó csak egyszeri kirándulás volt a cirkálósúlyban.

„Nem célom ebben a súlycsoportban lecövekelni - nyilatkozta december közepén a SportHirado.hu-nak Erdei, akit a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki. - Sem a magasságom, sem az ütőerőm nem akkora, hogy itt hosszútávra tervezhessek. Vissza szeretnék térni a félnehézsúlyba.”


A baj az, hogy nem csupán minden idők legeredményesebb magyar profi bokszolóján múlik, mi lesz vele. Igaz, az sem elképzelhetetlen, hogy Madár korábbi félnehézsúlyú WBO-övéért lépjen szorítóba, hiszen az azt „megöröklő” klubtársát, a német Jürgen Brähmert ezen a héten ítélték 16 hónap letöltendő börtönbüntetésre súlyos testi sértésért.

 

Sajnos Erdei klubjának, az Universumnak a szándékai egyelőre nem ismertek. Pedig a 31 eddigi harmincegy profi mérkőzésén veretlen 35 esztendős Erdei novemberi sikerével történelmi tettet hajtott végre: ő lett az első magyar, aki két súlycsoportban is vb-övet szerzett, s az első, aki a Boksz Világtanács trónjára ülhetett.

Hozzászólások
 
24 ÓRA
00:27  Gólfesztivállal döntős a Bilbao23:44  Vérengzést rendezett a Dortmund21:54  Arn Gréta csomagolhat Párizsban21:44  Törlések, halasztások Franciaországban21:12  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktől20:41  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kell19:58  Újra magyar a világ legerősebb embere19:39  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatója19:09  Sportolóinkról kiállítás - Pozsonyban...18:24  A Chelsea „lájkolja” Kraszicsot17:43  "Lebegő" szárnnyal itt az új Williams17:24  Mocsai Lajost nem lehet megvenni17:14  Shaqiri orvosin a Bayernnél16:40  A Real-legenda lett a Sevilla edzője16:17  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-é16:09  A száguldás és a férfinép öröme - videó15:33  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusa14:49  A Zenit már most vinné Arsavint14:22  Közöny övezi a Serie A-t Olaszországban13:53  Mocsai Lajos a győri kézislányoknál?13:29  Az elődöntőért kupázik a Győr és a Fradi13:26  Egyéni bajnokság - promó13:24  Két "Puskás Stadion" lesz Budapesten13:05  Meglepő lenne a dortmundi kiesés - blog12:41  Kihagyja az Eb-t a portugál válogatott12:14  Folytatódott a Málaga vesszőfutása11:48  A Pool macskája békésebb, mint a Barcáé11:20  A Fradi legyőzte a Vasast Detroitban10:53  A nap képe: Balotelli újra az óvodában10:27  Elképesztő ollózás 16 méterről - videó09:58  Ibrahimovic: Hülyeséget csináltam09:31  Megleckéztették a ligaelsőt az NHL-ben09:05  A 76ers elrontotta Bryant nagy napját  Kioltotta egymást a Pool és a Spurs  Új vezető az NSK-nál  Több mint fél év az Arsenal tehetségének  Mascherano: Egy madridi botlás, és..  A Fradi-edző: Még nem jutottunk tovább  Az MU fekete napja: 1958. február 6.  A Milan-Juvéba került az ütés Ibrának  Sir Alex a XXI. század legjobbja  Contador nem tudta igazolni a verzióját  Minden rendben halad Londonban  Suárez visszatér, a Spurs nem nyer; blog  Betelt a pohár a Sevillánál  Ilyen lett a Red Bull RB8-asa!  Megállapodtak: Shaqiri a Bayerné lesz  Kétéves eltiltás Contadornak!  Arn már főtáblás Párizsban  Arab befektetők a Palermónál  A Barcát (még) nem érdekli Van Persie  Hosszú volt a beadás - segített a kapus  De Rossi: Megértettem, hogy itt a helyem  Beckenbauer: A Dortmund lesz a bajnok  Újabb leverkuseni hiányzó a Barca ellen  Fernando Torres lesz a PL gólkirálya?  Cél a rendszeres pontszerzés  Blatter: Brazília jó vb-t fog rendezni  Capellónak Terry maradt a kapitány  Bírózik a Chelsea, bírózik az MU
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Usain Bolt címvédése 200-on
  • Nyaktörés baseballmeccsen
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS