Lapát helyett ütőt fogott a világbajnok

Szerző: SportHíradó.huLétrehozva: 2009. február 6. 19:54
Pár perc erejéig ugyan, de három világbajnokunk, Hüttner Csaba kenus, Majthényi Szabolcs vitorlázó és Tóth Ferenc műrepülő egy újfajta sportági szenvedélynek hódolt: nevezettek gyorstollaslabda ütőt ragadtak! Azért, hogy egy profi is legyen a képben, a kezdők kezdeti lépéseit, pontosabban ütéseit a fiatal sportág első magyar Eb-érmese, Elek Odett felügyelte.

Mérföldkőhöz érkezett a hazánkban intenzíven csupán két éve terjeszkedő sportág. Az aránylag rövid történelmen nem nagyon csodálkozhatunk: a gyorstollaslabdát is csupán nyolc éve találták fel Németországban.

Ahhoz képest nemzetközi karrierje villámként minősíthető: immár 26 országban találhatunk szervezett keretek között működő klubokat, négy európai nemzet – Franciaország, Németország, Szerbia és Svájc – már önálló szövetséggel is büszkélkedhet.

Magyarországon a sportág itt még nem tart, ott viszont már igen, hogy megrendezésre kerüljön az első nyílt verseny, az 1. Budapest Speedminton Gyorstollaslabda Bajnokság. A február 28-i versenyen, amelynek a Pestszentimrei Sportkastély ad majd otthon, négy kategóriában is győztes hirdetnek. Mivel a verseny nyílt, már külföldről is jelezték részvételi szándékukat.

 

 

 

"$$fhvideo:74878$$"



Addig azonban még van hátra három hét, igaz, a sportág alapjaival csak most, a verseny apropóján meghirdetett, sajtótájékoztatóval egybekötött látványos bemutatón megismerkedő klasszisaink aligha mérettetik meg magukat.

„Volt szerencsém ismerni a gyorstollaslabdát, de nagyon még nem tudtam elmélyülni a sportágban – mondta Hüttner Csaba, akit a közelmúltban választottak meg a magyar kajak-kenu-válogatott utánpótlás kapitányának, míg aktív versenyzőként lehetett világ- és Európa-bajnok. – Kifejezetten élvezetes a játék, hasonlít a tollaslabdához, de mégsem az. Jóval nagyobbakat lehet ütni, ami nekem különösen is tetszik és a mozgás is sokkal intenzívebb. Kajak-kenuban több kiegészítő sportágnak hódolunk, síelés, jégkorong, kerékpár, de vitathatatlanul szórakoztató a gyorstollaslabdázás lehetősége is.”

„Ha rajtam múlna, már holnap kötelezővé tenném minden műrepülőnek – nyilatkozta Tóth Ferenc, többszörös műrepülő világ- és Európa-bajnok. – Nekem párszor már volt alkalmam kipróbálni a gyorstollaslabdát, meg is szerettem. Nálunk az egyéb fizikai felkészülést mindenki máshogy oldja meg, lehetőségei és igényei szerint, én többnyire konditerembe járok. Az viszont elvitathatatlan, gyorstollaslabdával lényegesen gyorsabban és könnyebben telnek a percek, márpedig ez is igen megmozgat. Ütöttünk most pár percet, de rendesen leizzadtunk.”

„Korábban még nem ismertem, így nem is játszhattam ezt a sportot – mondta Matjhényi Szabolcs, aki a repülő hollandi hajóosztályban többszörös világ- és Európa-bajnok –, amit leginkább a tollaslabdához tudnék én is hasonlítani, de annál sokkal jobban átmozgatja az embert. Nem beszélve arról a sok egyéb előnyösebb tulajdonágáról, amit hallottam róla. Engem meggyőzött!”

A gyorstollaslabda térhódítása 2001-ben vette kezdetét. Elsődleges célja a szabadidősport megcélozása volt: a tollaslabda nagyon időjárás-függő, a tenisz és a squash pedig helyfüggő volt a sportág német feltalálójának. Mindezek előnyét átvéve, ám hátrányát elhagyva megszületett a Speedminton, illetve a látványsport kategória határait erősen súroló Blackminton. Utóbbit a kivilágított labdának köszönhetően teljes sötétségben is lehet játszani.

Hozzászólások
Bujdosó Zoltán 2009. március 6. 09:57 (1)
Avatar_70_male
Újonc
  1
Én tollaslabdáztam és speedmintonoztam is,ezért kijelenthetem,hogy a speedminton nem gyorsabb és nem dinamikusabb mint a tollas, de nagyon élvezetes játék.A tollaslabda mért leggyorsabb sebessége 372 km/óra, hol van ettől a speedminton sebessége? Sajnálatos módon, valószínű, hogy Matjhényi Szabolcs csak a strandon tollasozott, azért nyilatkozik így )) Érdekes, hogy a tollaslabdáról mindenkinek a strand jut az eszébe, de ha valaki látta az pekingi Olimpia meccseit vagy döntőjét, az tudja, hogy miről szól, és hogyan kell játszani a tollaslabdát!!!
Ez olyan, mint a téren focizó baráti társaság és a BL-ben focizó nagy csapatok focija.Ez is foci, az is foci, de micsoda különbség!
A tollaslabda nem való a strandra (elfújja a szél a labdát), a speedminton viszont tökéletes erre, hiszen pont arra találták ki, hogy szinte mindenhol űzhető legyen.

 
24 ÓRA
20:26  Három pontra lelt a City a hóesésben20:24  Édes a bosszú: a Győr elverte az Itxakót20:21  Megint nem nyert idegenben a Bayern21:26  Sötét lóhoz látogat a Real Madrid - élő18:28  Győzelemmel kezdett Arn Gréta Párizsban17:50  Kikaptak Bogdánék, kikaptak Buzsákyék17:43  Ibra szívesen játszana a Real Madridban17:37  A döntetlenek napja a Bundesligában17:35  Mata: ez még nem az igazi Chelsea!16:59  Sima magyar vereség a Fed-kupában16:22  A fagy miatt lefújták a francia bajnokit15:55  Hetet lőtt az Arsenal: új rekord!15:23  Bayern, City, Real - fogadási kisokos14:44  A Lazio megegyezett Nilmarról, de...13:58  Volt Real Madrid-játékos a Diósgyőrben13:17  Tíz méterrel lőtte mellé a tizenegyest12:38  Nyit az ország legmeredekebb sípályája11:59  Négy meccs elmarad az ob I-ben11:38  Ejtve a doppingvád Armstrong ügyében11:11  A siker titka: Jamaica!11:04  Durantról szólt a péntek az NBA-ben10:38  Real-meccs Di Stefano tiszteletére10:19  100 ezer eurót ár egy aranyérem23:02  A BVB feladta a leckét a riválisoknak22:09  A Barcának és a Realnak is sötét ló jön  Böhn négy-öt győzelmet vár a BL-ben  Ligue 1: változás a programban  Becsületből nyertek a magyar lányok  Szilánkba lépett, bukta a Barca-meccset  Serie A: láss át a káoszon!  Abidal hosszabbított - hivatalos  Chelsea-MU: tényleg rangadó?  Teljes vezetőségváltás az evezősöknél  A PSG nyerheti a Marseille-Lyont  Teljes a Formula 1 2012-es mezőnye  Szárnyal a német "fantasztikus négyes"  Madonna: Nem lesz bimbómutogatás!  Lesz Roma-Inter, de Sneijder nélkül  Mancini: Lehet, hogy visszatér Tévez  Tovább szárnyal-e a Dortmund? - blog  Négy Los Angeles-i az álomcsapatban  Már nem Terry az angol csapatkapitány  Pár hét és rendbe jön Overdose  Négy hétre kidőlt az MU kapusa, de...  A Győr fellebbezik a CAS-nál  Bemutatták „a legrondább Ferrarit”  Elmaradt a bravúr, ki a felelős?  Nem lesznek esti meccsek a Serie A-ban  Juhász: Belgium ugródeszka a magyaroknak  A Super Bowl előtt egy kis Aréna Kupa  Szepesi Gyuri bácsi 90 éves lesz  Marian Cozmára emlékeznek Veszprémben  Összecsapások Egyiptomban: több halott  Harmincon felüliek társasága  Malév-leállás: sportolóink bajban vannak  Gretzky és Lemieux nyomdokaiba lépett  A Loki vezeti a Fair Play-rangsort  Lábujjbirkózás, kukaccsalogatás...Csü  Mourinhót a „halálba” is követnékCsü  Előbbre hoztak olasz rangadókat
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS