Kaliforniában lép ringbe Erdei

Szerző: MTILétrehozva: 2011. november 3. 22:08
A kaliforniai Anaheimben rendezik meg december 31-én azt az ökölvívógálát, amelyen a tervek szerint Erdei Zsolt az amerikai Tavoris Cloud ellen lép majd szorítóba.

 

 

A profiboksz.hu csütörtöki közleménye szerint a Showtime csatorna  bejelentette, hogy a programban - magyar idő szerint már az újév első napján - helyet kap az összecsapás. A mind a 33 profi mérkőzését győztesen (18 KO) megvívó, korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú világbajnok Erdei ugyanakkor elmondta: aláírt szerződése továbbra sincsen, ennek ellenére úgy készül, hogy összejön az ütközet.

Erdei Zsolt legutóbb június elején lépett szorítóba, akkor a hatodik menetben technikai KO-val (TKO) győzte le az amerikai Byron Mitchellt. A 29 éves Cloud, aki 2009 augusztusa óta az IBF bajnoka, szintén júniusban mérkőzött, és ugyancsak technikai kiütéssel győzött. Ő honfitársát, Yusaf Macket verte nyolcadik menetes TKO-val, ezzel harmadszor védte meg címét.

Hozzászólások
24 ÓRA
17:06  Babos Tímea párosban vigasztalódott16:39  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!16:12  Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknak15:44  Helyt adtak a Ferencváros óvásának15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?14:54  Másodjára vonul vissza a teniszcsillag14:13  Babost egykori párospartnere ütötte ki13:33  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t13:05  Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-n12:37  Hazard döntött is, meg nem is12:10  Risztov a második legjobb idővel döntős11:41  Megműtötték az Arsenal reménységét10:55  Jakabos harmadik lett, mégis kiesett10:33  Drogba szerint Torres a Chelsea jövője09:55  Csúcsot döntve jutott tovább a Kings09:29  Tarolt a Miami Heat, és győzelemre áll08:58  Meghalt a Fradi legendás edzője22:27  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellen22:08  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-t21:35  Az arabok lerombolnák a PSG stadionját21:14  A volt argentin kapitány is Kínába tart20:53  Pünkösdkor jön a Gemenci Nagydíj20:35  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"20:13  Ez a bíró tényleg vak! - videó19:44  Bajban van a magasugrás királynője19:18  Megműtötték a Fradi beállóját18:47  Milan: Silva és Ibra biztosan marad18:21  Nincs érem, Cseh legjobb idővel döntős18:11  Hegy volt, változás nincs a GirónKe  Elengedte Hargreavest a City - videóKe  Usain Bolt a héten már a 9,70-re hajtKe  Magyar Bajnokok Ligája-győztesekKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe  Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke  Lassan halad a FIFA megújulásaKe  Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe  Argentin csatárt igazol az InterKe  Nem csak a Manchester City útja létezikKe  Magyarok felemás napjaKe  Világsztár edzheti JuhásztKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Távozik a Fradi edzőjeKe  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe  Kettős magyar siker 200 vegyesenKe  Beckham mellett kampányol GiggsKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekrőlKe  NHL: Rangers - Devils, újra egálKe  Itt a vége, nem bírta a LakersKe  Ungvári riválisának súlyos balesetete  Balzsay Belfastban védheti meg címét  Az Egeré az aranyérem  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Egy meccsre a címvédéstől a Szolnok  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Heti kvíz - játssz velünk és nyerj!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Megrázó tragédia
  • Usain Bolt címvédése 200-on
  • Nyaktörés baseballmeccsen
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS