A szakmai zsűri döntése alapján ezúttal Biczó Bence úszó, Deák Nagy Marcell atléta, Gyenesei Leila és Tóth Adrienn öttusázó, Hárai Balázs vízilabdázó, Joó Abigél cselgáncsozó, Korisánszky Dávid kenus, Mikes Anna versenytáncos, Vadnai Benjamin vitorlázó és Veres Richárd kick-boxos teljesítményét méltatták a budapesti ünnepségen.
A Prima Primissima Alapítvány keretében alapított Junior Prima Sport díjra olyan sportolókat lehetett jelölni, akik még nem töltötték be a 26. életévüket.
A társalapító MKB Bank emellett külön díjazta az évad legeredményesebbjeit kajak-kenuban. A Prémium Díjat a versenyzők közül a kajakos Kozák Danuta és Tóth Dávid, valamint a kenus Vajda Attila, az edzőknél pedig utóbbi trénere, Vécsi Viktor érdemelte ki. A tragikusan fiatalon elhunyt Kolonics Györgynek emléket állító Kolonics Díjat - amelyet azok a fiatal kenus reménységek kapnak, akikből az olimpiai bajnok sportlegenda méltó követői válhatnak - Lutz Dóra, valamint a Bodonyi András, Viola Viktor duó vehette át.
Díjeső a legjobb fiataloknak
Szerző: mtiLétrehozva: 2011. november 24. 22:09
Ötödször adták át csütörtökön a Junior Prima Díjakat sport kategóriában. Idén is tíz eredményes fiatal versenyző részesült elismerésben, ők kimagasló teljesítményükért fejenként 7000 eurót kaptak.
24 ÓRA
17:06 Babos Tímea párosban vigasztalódott16:39 Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!16:12 Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknak15:44 Helyt adtak a Ferencváros óvásának15:20 Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?14:54 Másodjára vonul vissza a teniszcsillag14:13 Babost egykori párospartnere ütötte ki13:33 Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-t13:05 Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-n12:37 Hazard döntött is, meg nem is12:10 Risztov a második legjobb idővel döntős11:41 Megműtötték az Arsenal reménységét10:55 Jakabos harmadik lett, mégis kiesett10:33 Drogba szerint Torres a Chelsea jövője09:55 Csúcsot döntve jutott tovább a Kings09:29 Tarolt a Miami Heat, és győzelemre áll08:58 Meghalt a Fradi legendás edzője22:27 Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellen22:08 Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-t21:35 Az arabok lerombolnák a PSG stadionját21:14 A volt argentin kapitány is Kínába tart20:53 Pünkösdkor jön a Gemenci Nagydíj20:35 „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"20:13 Ez a bíró tényleg vak! - videó19:44 Bajban van a magasugrás királynője19:18 Megműtötték a Fradi beállóját18:47 Milan: Silva és Ibra biztosan marad18:21 Nincs érem, Cseh legjobb idővel döntős18:11 Hegy volt, változás nincs a GirónKe Elengedte Hargreavest a City - videóKe Usain Bolt a héten már a 9,70-re hajtKe Magyar Bajnokok Ligája-győztesekKe Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-tKe Giovinco az Európa-bajnokság után döntKe Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nekKe Liverpool: Villas-Boasra szavazom!Ke Lassan halad a FIFA megújulásaKe Mourinho még négy évre aláírt a RealhozKe Argentin csatárt igazol az InterKe Nem csak a Manchester City útja létezikKe Magyarok felemás napjaKe Világsztár edzheti JuhásztKe Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe Távozik a Fradi edzőjeKe Megyeri újra a BL-ben bizonyíthatKe Kettős magyar siker 200 vegyesenKe Beckham mellett kampányol GiggsKe Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekrőlKe NHL: Rangers - Devils, újra egálKe Itt a vége, nem bírta a LakersKe Ungvári riválisának súlyos baleseteteHé Balzsay Belfastban védheti meg címétHé Az Egeré az aranyéremHé Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!Hé Egy meccsre a címvédéstől a SzolnokHé Barcelona-ajánlat GiovincóértHé Elhagyhatta a kórházat AbidalHé 68 évesen lett punk a Montpellier elnökeHé Heti kvíz - játssz velünk és nyerj!
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS
AJÁNLOTT OLDALAK