Az angol bajnokságból jön a címvédő

Szerző: SHLétrehozva: 2010. március 2. 17:11
Először rendezik meg az egyéni országos fallabdabajnokságot a Griff Squash és Fitness Clubban március 6-7-én. Az év hagyományosan legrangosabb hazai versenyére rekordszámú, kilencvenöt induló nevezett, de a februári selejtezők után a férfiaknál már csak harmincketten, a nőknél pedig tizenketten maradtak. Az erősebb nemnél Krajcsák Márk a favorit, aki a világ legerősebb bajnokságából érkezik haza. A hölgyeknél Kecse-Nagy Helga az első számú esélyes.

„Szeretném megvédeni a címem, ez a legkiemeltebb, a legfontosabb magyarországi verseny, ahol mindig szívesen indulok, mert sok néző kijön és jó meccseket lehet játszani - nyilatkozta a SportHirado.hu-nak Krajcsák Márk Londonból, ahol a világ legerősebb csapatbajnokságában lépett pályára. - Mondom ezt annak ellenére, hogy néhányan talán úgy gondolják, kinőttem a hazai mezőnyt. Szerintem ez túlzás.”

 

„Azért is különleges az idei verseny, mert alig pár száz méterre lakom a Griff Squash és Fitness Clubtól. Jelenleg negyvenhetedik vagyok a világranglistán, de szeretnék az első harminc közé bekerülni, amire jó esélyem van. Néhány hete már a harminchetedik voltam, de betegség miatt visszacsúsztam. Szerencsére kezdek újra formába lendülni.”

„Nagyon büszke leszek, ha ez a célom sikerül, magyar fallabdás még soha nem volt a top30-ban. Ráadásul az igazi álmom a húszba kerülés. Ezért nagyon sokat edzek és rengeteg mindenről lemondok. Úgy érzem, bennem van ez az eredmény, hiszen az elmúlt időszakban a 27. és a 35. ellen is győztem. Ám az előrelépéshez az ilyen eredményeket folyamatosan kell hoznom.”

„Az elmúlt egy-két évben sokkal rutinosabb lettem, taktikailag fejlődtem a legtöbbet, de pont ezen a téren kell még tovább javulnom. Gyorsaságban és fizikális felkészültségben már elértem a maximumot.”

Az egyetlen magyar profi fallabdás azt is elárulta, hogy a top100-on belül már meg lehet élni a squashból. Az első ötvenbe tartozók elég jól keresnek, míg a világranglistán húsz és harminc közöttiek havi több millió forintnak megfelelő összeggel számolhatnak.

A honi verseny összdíjazása egyébként 300 ezer forint, amiből a férfigyőztes százezer, a női első pedig hatvanezer forintot tehet zsebre. A sorsolásra pénteken kerül sor, a torna maga szombaton reggel kezdődik.

Ja, és a helyszín: Budapest, XI. kerület, Bartók Béla út 152.

Telt házra számítanak a rendezők
„Évek óta szerettünk volna házigazdái lenni az országos bajnokságnak, most végre sikerült - kezdte a SportHirado.hu-nak Szilágyi Gábor, a Griff Squash és Fitness Club vezetője. - Az országos bajnokság megrendezése rangot ad egy klubnak. Ez azon kevés viadalok egyike, ahol a szurkolóknak belépőt kell venniük. Bízom benne, hogy a hétvégén telt ház lesz, mindkét nap legalább kétszáz főre számítunk.”

A szervezők az alsó szintre kis lelátót építenek, de a galériáról is lehet majd követni az eseményeket. Az idei ob egyik különlegessége a legjobb magyar fallabdás, Krajcsák Márk részvétele, mert ő már csak nagyon ritkán lép itthon pályára.

„Számára a Griff Squash és Fitness Club hazai környezet: itt kezdte pályafutását és ma is itt edz a legtöbbet. Természetesen ő az első számú esélyes, de nagy verseny várható, mert a legjobbaknak kötelező az indulás a válogatottba kerüléshez. A nőknél Kecse-Nagy Helga a favorit.”

Kecse-Nagy Helga mindent vihet  
Címkék: egyebfallabda
Hozzászólások
 
24 ÓRA
09:05  Ki lesz Capello utódja? 46 jelölt - blog00:10  Az Etna nem engedte haza a Romát22:52  Nem hibázott a Barca, aranyért játszhat22:48  Félgőzzel is elődöntőbe jutott a Bayern22:40  Cáceres elhallgattatta a San Sirót22:12  Gervinho döntőbe lőtte az Elefántokat21:00  Capello besokallt: lemondott!19:55  Áprilisra elkészül a Loki-aréna terve19:07  Zambia már döntős az Afrika-kupán!18:50  Schumi az élen, sírhatnak az olaszok?18:22  Hosszabbított hátvédje az Arsenallal18:09  Barca: Messi képviseli az állandóságot17:24  Egy igazi csapat, hatalmas szívvel17:10  Újabb doppingvád Nadallal szemben17:03  Contador: Folytatom, tisztán, mint eddig16:30  A Milan „B” áll ki a Juventus ellen16:01  Csapatkapitánya nélkül a Lazio a derbin15:36  FIFA: 250 ezer dollár az áldozatoknak15:20  Berbatov visszatérne a válogatottba15:18  Puskás-stadion: reagáltak az építészek15:03  Barca, Bayern: tovább kell jutni! - blog14:32  Két magyar is főtáblás14:14  Münchenből Dortmundba?13:58  Balzsay áprilisban védheti meg vb-címét13:34  Felmentették Redknappet13:17  Három vb-futamon indul a ralis ifj. Érdi12:58  Shaqiri a Bayerné12:19  Akiért a Chelsea és az Arsenal verseng11:48  Kassai Henry nyomdokaiba lépett11:04  Bundázott? Augusztus 23-ig eltiltották10:48  Egyik fenn, másik lenn10:22  Ő már Larry Birdnél is jobb - videó10:03  Újabb magyar érmes az olimpián?09:47  Győr, Veszprém, Szeged: portya EurópábanSze  Szlovák szélsőt igazolt a magyar bajnokSze  Gólfesztivállal döntős a BilbaoKe  Vérengzést rendezett a DortmundKe  Arn Gréta csomagolhat PárizsbanKe  Törlések, halasztások FranciaországbanKe  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktőlKe  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kellKe  Újra magyar a világ legerősebb embereKe  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatójaKe  Sportolóinkról kiállítás - Pozsonyban...Ke  A Chelsea „lájkolja” KraszicsotKe  "Lebegő" szárnnyal itt az új WilliamsKe  Mocsai Lajost nem lehet megvenniKe  Shaqiri orvosin a BayernnélKe  A Real-legenda lett a Sevilla edzőjeKe  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-éKe  A száguldás és a férfinép öröme - videóKe  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusaKe  A Zenit már most vinné ArsavintKe  Közöny övezi a Serie A-t OlaszországbanKe  Mocsai Lajos a győri kézislányoknál?Ke  Az elődöntőért kupázik a Győr és a FradiKe  Egyéni bajnokság - promóKe  Két "Puskás Stadion" lesz BudapestenKe  Meglepő lenne a dortmundi kiesés - blogKe  Kihagyja az Eb-t a portugál válogatott
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Usain Bolt címvédése 200-on
  • Nyaktörés baseballmeccsen
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS