Angol tornászlány Lara Croft bőrében

Szerző: SporthíradóLétrehozva: 2009. január 8. 08:20
Alkatának és sportos múltjának köszönheti Alison Caroll, hogy a legendás hősnő, Lara Croft hús és vér megtestesítője lehet. Az egykori tornászt, aki egy ideje már modellkedéssel is próbálkozott, recepciósként érte utol élete talán legnagyobb lehetősége.
A most 23 éves Caroll tizenkét éves tornászmúltra tekint vissza, bár sportolóként nem váltotta meg a világot. Sportberkekben legnagyobb sikerét már koreográfusként aratta, amikor egy korosztályos csapat edzőjeként a brit nemzeti tornászbajnokságon a juniorok mezőnyében győzelemre vezette tanítványait.

 

 

A modellként magát hivatalosan 2007-től próbára tévő Carollnak nem kellett sokáig várnia a nagy kiugrásra. Becsületére szóljon, hogy nem ölbe tett kézzel várta a mesebeli herceget, vagy legalábbis az igazi lehetőséget: elhelyezkedett, munkát vállalt, egy golfklubban dolgozott recepciósként.

 

Tavaly azonban mintegy ezer jelentkező közül (!) kiválasztották Lara Croft-modellnek, amely lehetőség egycsapásra megváltoztatta az életét. Érdekesség, a nyári castingon ezúttal is a legkevésbé az számított, ki milyen filmes múlttal rendelkezik. Elődje, Karima Adebibe eladóból vált a sok lány, asszony által irigyelt, a férfitársadalom által pedig közkedvelt kalandor-régésszé. A második rész arcának, és ne beszéljünk mellé, testének választott Caroll november 21-én, a Tomb Raider: Underground bemutatójának napján válhatott Lara Crofttá.

 

Azért a sikert még számára sem adták ingyen. Bár a blue boxokban felvett jeleneteknél tornászmúltjának köszönhetően kellő szakavatottsággal mozgott, a törékeny színészsztárokhoz, jobb esetben képzett kaszkadőrökhöz szokott rendezők lehetetlent aligha tudtak kérni tőle.

 

Nem is a mozgáskoordinációval kellett az átlagosnál jobban megbarátkoznia Carollnak. Viszont kapott egy kis pluszkiképzést alapfokú régészetből, illetve fegyverhasználatból, mégis arról a legendás Lara Croftról van szó, akit a szintén jó képességekkel megáldott Angelina Jolie két részben is nagy sikerrel vitt filmvászonra.

 

Caroll azóta világszerte több promóciós eseményen, illetve közönségtalálkozón vett részt, a sport ugyan most egy kicsit háttérbe szorult az életében, de az ex-tornász jelenléte bizonyság arra mindkét nemnek: nincs olyan sportba fektetett munka, amelynek gyümölcsét a legváratlanabb pillanatban ne lehetne learatni.

Hozzászólások
Osztó Osztovics 2009. január 8. 11:09 (1)
Avatar_70_male
Újonc
  22
Ejjj, de elkövetnék valami csúnyaságot, hogy Miss Croft megbüntessen....
 
24 ÓRA
22:00  Súlyos váci vereség az EHF-kupában21:55  Ramos fejese lett a sötét ló veszte21:49  Bombameglepetés a férfi kézi NB I-ben21:20  Ha most sem nyer a Barcelona... - élő20:26  Három pontra lelt a City a hóesésben20:24  Édes a bosszú: a Győr elverte az Itxakót20:21  Megint nem nyert idegenben a Bayern18:28  Győzelemmel kezdett Arn Gréta Párizsban17:50  Kikaptak Bogdánék, kikaptak Buzsákyék17:43  Ibra szívesen játszana a Real Madridban17:37  A döntetlenek napja a Bundesligában17:35  Mata: ez még nem az igazi Chelsea!16:59  Sima magyar vereség a Fed-kupában16:22  A fagy miatt lefújták a francia bajnokit15:55  Hetet lőtt az Arsenal: új rekord!15:23  Bayern, City, Real - fogadási kisokos14:44  A Lazio megegyezett Nilmarról, de...13:58  Volt Real Madrid-játékos a Diósgyőrben13:17  Tíz méterrel lőtte mellé a tizenegyest12:38  Nyit az ország legmeredekebb sípályája11:59  Négy meccs elmarad az ob I-ben11:38  Ejtve a doppingvád Armstrong ügyében11:11  A siker titka: Jamaica!11:04  Durantról szólt a péntek az NBA-ben10:38  Real-meccs Di Stefano tiszteletére10:19  100 ezer eurót ár egy aranyérem23:02  A BVB feladta a leckét a riválisoknak  A Barcának és a Realnak is sötét ló jön  Böhn négy-öt győzelmet vár a BL-ben  Ligue 1: változás a programban  Becsületből nyertek a magyar lányok  Szilánkba lépett, bukta a Barca-meccset  Serie A: láss át a káoszon!  Abidal hosszabbított - hivatalos  Chelsea-MU: tényleg rangadó?  Teljes vezetőségváltás az evezősöknél  A PSG nyerheti a Marseille-Lyont  Teljes a Formula 1 2012-es mezőnye  Szárnyal a német "fantasztikus négyes"  Madonna: Nem lesz bimbómutogatás!  Lesz Roma-Inter, de Sneijder nélkül  Mancini: Lehet, hogy visszatér Tévez  Tovább szárnyal-e a Dortmund? - blog  Négy Los Angeles-i az álomcsapatban  Már nem Terry az angol csapatkapitány  Pár hét és rendbe jön Overdose  Négy hétre kidőlt az MU kapusa, de...  A Győr fellebbezik a CAS-nál  Bemutatták „a legrondább Ferrarit”  Elmaradt a bravúr, ki a felelős?  Nem lesznek esti meccsek a Serie A-ban  Juhász: Belgium ugródeszka a magyaroknak  A Super Bowl előtt egy kis Aréna Kupa  Szepesi Gyuri bácsi 90 éves lesz  Marian Cozmára emlékeznek Veszprémben  Összecsapások Egyiptomban: több halott  Harmincon felüliek társasága  Malév-leállás: sportolóink bajban vannak  Gretzky és Lemieux nyomdokaiba lépett  A Loki vezeti a Fair Play-rangsort
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Usain Bolt címvédése 200-on
  • Nyaktörés baseballmeccsen
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS