Szakadékba zuhant Räikkönen - videó!

Létrehozva: 2010. március 7. 11:23
Videó! Nem sok öröme van eddig rali-vb-n az F-1-es világbajnok Kimi Räikkönennek. A szezon első versenyén, Svédországban még csak kicsúszott a pályáról és havat lapátolt, a második állomáson Mexikóban azonban előbb sziklának ütközött, két ugratón megrongálta autóját, majd biztos, ami biztos óriásit borult, és egy szakadékba bukfencezett Citroënjével. A versenyt az utolsó nap előtt a hatszoros világbajnok Sébastien Loeb vezeti, legnagyobb riválisa, Mikko Hirvonen csak az ötödik.

A finn pilóta a hetedik etapon, másfél kilométerrel a cél előtt egy lejtős, hajtűkanyarokkal tarkított szakaszon vesztette el uralmát járműve felett és repült le a pályáról. A kocsi többször megforgott tengelye körül, majd méterekkel az út alatt landolt, a teteje és a motorháztető behorpadt, a jobb első kerék úgy ahogy van kiszakadt.

 

„Borzasztóan szerencsétlen voltam, mert az autó megcsúszott egy trükkös féktávon, hirtelen az út szélére sodródtam, majd több bukfenc után egy szakadék mélyén landoltam – magyarázta a történteket Räikkönen. – Sokkal többet vártam ettől a versenytől, de csak a hetedik ralimon szerepelek, és még sokat kell tanulnom, így a maihoz hasonló baleset benne van a pakliban." 

Szerencsére ő és navigátora, Kaj Lindström sérülések nélkül megúszta a kalandot. Ugyan lett volna lehetőségük a szabályok értelmében a versenybe való visszatérésre, de nem vállalták a folytatást.

Nem csoda, rémálomszerűen alakult a korábbi F-1-es pilótának a mexikói túra. Rögtön az első szakaszon sziklának ütközött, azt még túlélte járműve, de a következő etapon található két ugrató után már több sebből vérzett a Citroën. Fél órát vesztett, de akkor még célba ért. 

A kocsit később rendbehozták, de szinte felesleges volt, mert Raikkönen a hetedik szakaszon rommá törte azt. Egyelőre úgy tűnik, a vártnál nehezebben illeszkedik be a száguldó cirkuszból érkezett sztárpilóta a rali-világbajnokság mezőnyébe. 

MEXIKÓ RALI, ÁLLÁS A 2. NAP UTÁN:
1. Sébastien Loeb francia Citroën C4 WRC
3:08:49.6 óra
2. Petter Solberg norvég Citroën C4 WRC 55,5 mp.h.
3. Sébastien Ogier francia Citroën C4 WRC 58,2 mp.h.
...5. Mikko Hirvonen finn Ford RS WRC
1:59.9 p.h.

A baleset videón

A svédországi hólapátolás

 

Hozzászólások
Erdei Kristóf 2010. március 16. 17:18 (13)
Újonc
  41
Elég szégyen!
Szabó Roli 2010. március 8. 19:38 (12)
Újonc
  106
KIMI nagy kedvencem volt az F1-be,még mindig az de hát amit a RALLI-ban csinál háát menj vissza az F1-be mer itt nem toom h mi lesz veled
AMIKOR LAPÁTOL NAON KEMÉNY A JÉGEMBER HAVAT LAPÁTOL NA CSAK VICCELEK GO KIMI ÉS K..VA GYORSAN GO VISSZA AZ F1-BE
Ughy János 2010. március 7. 15:01 (11)
Bajnok
  2173
Nem neki való a Rally...jöjjön inkább vissza az F1-be!!
Hajrá FC Bayern München!!!
Burai Kriszti 2010. március 7. 14:55 (10)
Legenda
  13791

„ennek az embernek ki adott jogsit???





[Hivatkozás: Jánk Péter 2010. március 7. 14:00]
ő szerezte meg magának! hülyeséget írtál!
Hajrá Real Madrid!!!
Krisztián Nagy 2010. március 7. 14:31 (9)
Ígéret
  237

„Ebből látszik , h az F1 mennyire az autókra épül.Abszolút tök mind1, h ki ül a volán mögött, akár én is ülhetnék..Bezzeg a Raliban ami már az ügyességen és a reflexen múlik ott már nehezebb boldogulni..”




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. március 7. 14:18]
Hát azért kétlem, hogy ha Baumgartnert beültették volna a Ferrariba világbajnok lett volna.Mekkora marhaságot írtál!
Törölt felhasználó 2010. március 7. 14:18 (8)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Cristiano Ronaldo 2010. március 7. 14:15 (7)
Újonc
  176
Kezd már egy kicsit unalmas lenni..1 futam / 1 crash..
Jánk Péter 2010. március 7. 14:00 (6)
Újonc
  43
ennek az embernek ki adott jogsit???
Besenyei Gergő 2010. március 7. 13:57 (5)
Ígéret
  366
"előbb sziklának ütközött, két ugratón megrongálta autóját, majd biztos,
ami biztos óriásit borult, és egy szakadékba bukfencezett Citroënjével" ******ki Kimi mit csinálsz??? Részegen vezetsz?
Rácz Tibor 2010. március 7. 13:42 (4)
Ígéret
  442
Én azt mondom ami nem megy nem kell eröltetni XD
Tóth Tivadar 2010. március 7. 13:08 (3)
Bajnok
  2456
Sajnálom Kimit!!
Hát ennél már csak jobb lehet!!!
Hajrá KIMIII!!!!!!
Vissza az F1-be!!!!!!
Hajrá Manchester United!!!
Csóti Róbert 2010. március 7. 12:33 (2)
Ígéret
  386
te vagy a kedvencem kimit de non hülye vagy.takarodjál már vissza az f1be.mert igy csak mindenki rajtad röhög.meg ott tudsz is kezdeni valamit magaddal
Cziferi Laszlo 2010. március 7. 12:02 (1)
Ígéret
  211
hat ez mindig ossze tori az autot! ma fejezet be 1 versenyt? nagyon nem megy neki
 
24 ÓRA
10:17  Hivatalos: Shaqirit leigazolta a Bayern09:56  Az NHL-éllovas otthon verhetetlen09:31  Elvérzett a Heat a floridai derbin09:05  Ki lesz Capello utódja? 46 jelölt - blog00:10  Az Etna nem engedte haza a Romát22:52  Nem hibázott a Barca, aranyért játszhat22:48  Félgőzzel is elődöntőbe jutott a Bayern22:40  Cáceres elhallgattatta a San Sirót22:12  Gervinho döntőbe lőtte az Elefántokat21:00  Capello besokallt: lemondott!19:55  Áprilisra elkészül a Loki-aréna terve19:07  Zambia már döntős az Afrika-kupán!18:50  Schumi az élen, sírhatnak az olaszok?18:22  Hosszabbított hátvédje az Arsenallal18:09  Barca: Messi képviseli az állandóságot17:24  Egy igazi csapat, hatalmas szívvel17:10  Újabb doppingvád Nadallal szemben17:03  Contador: Folytatom, tisztán, mint eddig16:30  A Milan „B” áll ki a Juventus ellen16:01  Csapatkapitánya nélkül a Lazio a derbin15:36  FIFA: 250 ezer dollár az áldozatoknak15:20  Berbatov visszatérne a válogatottba15:18  Puskás-stadion: reagáltak az építészek15:03  Barca, Bayern: tovább kell jutni! - blog14:32  Két magyar is főtáblás14:14  Münchenből Dortmundba?13:58  Balzsay áprilisban védheti meg vb-címét13:34  Felmentették Redknappet13:17  Három vb-futamon indul a ralis ifj. Érdi12:58  Shaqiri a Bayerné12:19  Akiért a Chelsea és az Arsenal verseng11:48  Kassai Henry nyomdokaiba lépett11:04  Bundázott? Augusztus 23-ig eltiltották10:48  Egyik fenn, másik lennSze  Ő már Larry Birdnél is jobb - videóSze  Újabb magyar érmes az olimpián?Sze  Győr, Veszprém, Szeged: portya EurópábanSze  Szlovák szélsőt igazolt a magyar bajnokSze  Gólfesztivállal döntős a BilbaoKe  Vérengzést rendezett a DortmundKe  Arn Gréta csomagolhat PárizsbanKe  Törlések, halasztások FranciaországbanKe  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktőlKe  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kellKe  Újra magyar a világ legerősebb embereKe  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatójaKe  Sportolóinkról kiállítás - Pozsonyban...Ke  A Chelsea „lájkolja” KraszicsotKe  "Lebegő" szárnnyal itt az új WilliamsKe  Mocsai Lajost nem lehet megvenniKe  Shaqiri orvosin a BayernnélKe  A Real-legenda lett a Sevilla edzőjeKe  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-éKe  A száguldás és a férfinép öröme - videóKe  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusaKe  A Zenit már most vinné ArsavintKe  Közöny övezi a Serie A-t OlaszországbanKe  Mocsai Lajos a győri kézislányoknál?Ke  Az elődöntőért kupázik a Győr és a FradiKe  Egyéni bajnokság - promó
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Így búcsúztatták a társak Simoncellit A gyászoló család kérésére a gyászszünet helyett felbőgtek a motorok Valenciában
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS