Nem lesz magyar csapat a motoros vébén!

Szerző: SHLétrehozva: 2010. február 8. 18:29
Nagyon várta már, mit hoz a közeli jövő, de a Team Tóth sajnálatos módon nemleges választ kapott a Dornától, így az egyetlen magyar csapat nem lesz ott a soron következő gyorsaságimotoros-világbajnokságon.

A Team Tóth nevezését elutasították, a csapat a saját hivatalos honlapján egy közleményben foglalt állást a döntéssel kapcsolatban.

 

„Minden próbálkozása ellenére a Dorna véglegesen elutasította Magyarország első és egyetlen MotoGP csapatának jelentkezését a 2010-es Moto2 szezonra - áll a teamtoth.com-on. A döntés értelmében 2010-ben nem versenyezheti végig a teljes szezont a csapat, de szabadkártyás (esetenkénti) lehetőséget kaptak, illetve szóbeli ígéretet, hogy a 2011-es szezonban indulhatnak majd. Jelenleg azon dolgozik a csapat, hogy minél több VB futamon rajthoz állhassanak. A VB futamokon kívül a szintén a Dorna által rendezett Spanyol Bajnokságban szeretnének indulni, melynek szervezése folyamatban van. Tóth Imre csapatfőnök a minap Sávolyon, a Balatonring pálya építkezésén járt, végig is ment a zúzott kővel borított nyomvonalon és minden erejével azon dolgozik, hogy fia és egyben versenyzője Tóth Imi is rajthoz állhasson az első Magyar Nagydíjon szeptemberben.”

Hozzászólások
 
24 ÓRA
11:39  Kirúgták a Hoffenheim vezetőedzőjét11:11  Jóvátette az év öngólját - videó10:44  Hosszabbított a PL-újonc menedzsere10:17  Hivatalos: Shaqirit leigazolta a Bayern09:56  Az NHL-éllovas otthon verhetetlen09:31  Elvérzett a Heat a floridai derbin09:05  Ki lesz Capello utódja? 46 jelölt - blog00:10  Az Etna nem engedte haza a Romát23:04  A Veszprém 34-et lőtt Cozma emlékére22:52  Nem hibázott a Barca, aranyért játszhat22:48  Félgőzzel is elődöntőbe jutott a Bayern22:40  Cáceres elhallgattatta a San Sirót22:12  Gervinho döntőbe lőtte az Elefántokat21:00  Capello besokallt: lemondott!19:55  Áprilisra elkészül a Loki-aréna terve19:07  Zambia már döntős az Afrika-kupán!18:50  Schumi az élen, sírhatnak az olaszok?18:22  Hosszabbított hátvédje az Arsenallal18:09  Barca: Messi képviseli az állandóságot17:24  Egy igazi csapat, hatalmas szívvel17:10  Újabb doppingvád Nadallal szemben17:03  Contador: Folytatom, tisztán, mint eddig16:30  A Milan „B” áll ki a Juventus ellen16:01  Csapatkapitánya nélkül a Lazio a derbin15:36  FIFA: 250 ezer dollár az áldozatoknak15:20  Berbatov visszatérne a válogatottba15:18  Puskás-stadion: reagáltak az építészek15:03  Barca, Bayern: tovább kell jutni! - blog14:32  Két magyar is főtáblás14:14  Münchenből Dortmundba?13:58  Balzsay áprilisban védheti meg vb-címét13:34  Felmentették Redknappet13:17  Három vb-futamon indul a ralis ifj. Érdi12:58  Shaqiri a Bayerné12:19  Akiért a Chelsea és az Arsenal versengSze  Kassai Henry nyomdokaiba lépettSze  Bundázott? Augusztus 23-ig eltiltottákSze  Egyik fenn, másik lennSze  Ő már Larry Birdnél is jobb - videóSze  Újabb magyar érmes az olimpián?Sze  Győr, Veszprém, Szeged: portya EurópábanSze  Szlovák szélsőt igazolt a magyar bajnokSze  Gólfesztivállal döntős a BilbaoKe  Vérengzést rendezett a DortmundKe  Arn Gréta csomagolhat PárizsbanKe  Törlések, halasztások FranciaországbanKe  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktőlKe  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kellKe  Újra magyar a világ legerősebb embereKe  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatójaKe  Sportolóinkról kiállítás - Pozsonyban...Ke  A Chelsea „lájkolja” KraszicsotKe  "Lebegő" szárnnyal itt az új WilliamsKe  Mocsai Lajost nem lehet megvenniKe  Shaqiri orvosin a BayernnélKe  A Real-legenda lett a Sevilla edzőjeKe  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-éKe  A száguldás és a férfinép öröme - videóKe  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusaKe  A Zenit már most vinné Arsavint
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Így búcsúztatták a társak Simoncellit A gyászoló család kérésére a gyászszünet helyett felbőgtek a motorok Valenciában
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS