Tragikus baleset Talmácsi futamán

Létrehozva: 2010. szeptember 5. 14:11
VIDEÓK! Halálos baleset árnyékolta be a gyorsaságimotoros-világbajnokság San Marinó-i Nagydíját, miután Talmácsi Gábor kategóriájában, a Moto2-ben két motoros gázolt át az előttük elbukó Tomizava Soján, akit életveszélyes sérülésekkel, kómában szállítottak kórházba. A Gazzetta dello Sport szerint a mindössze 19 esztendős japán versenyző negyed háromkor életét vesztette. A magyar pilóta épségben a hetedik helyen ért célba.

A futamot a világbajnoki éllovas Toni Elías nyerte, aki óriási lépést tett a végső siker felé, miután Talma csapattársa, Andrea Iannone technikai hiba miatt feladta a versenyt azok után, hogy a rajtnál kiugorva egyébként is megbüntették.

A második helyen a 125-ös világbajnok Julian Simón lett, aki ezzel feljött az összetettben a második pozícióba, a harmadik a 15. helyről rajtoló Thomas Lüthi lett.

A viadalt Tomizava borzalmas balesete árnyékolta be, aki Scott Redding és Alex De Angelis előtt haladva vesztette el uralmát motorja felett, elesett, két ellenfele pedig tehetetlenül átgázolt rajta.

A japán pilótát kómában szállították a közeli cesenai kórházba, Claudio Macchiagodena, a motoros-vb orvosi stábjának vezetője elmondta, hasi, mellkasi illetve koponyasérüléseket szenvedett, belső vérzése volt és az életéért küzdöttek.

Egy órával később a tekintélyes olasz portál, a Gazzetta dello Sport címlapján közölte a szomorú hírt, az ifjú tehetség belehalt súlyos sérüléseibe. Reddinget a pályánál látták el, De Angelis csodával határos módon egy karcolás nélkül megúszta a szerencsétlenséget.

A királykategóriában az élről induló Dani Pedrosa rajt-cél győzelmet aratott, szorosan mögötte a pontversenyben vezető Jorge Lorenzo lett a második és a címvédő Valentino Rossi a harmadik.

 
KÉT MOTOROS-VB-T MEGJÁRT JAPÁN HUNYT EL AZ ELMÚLT HÉT ÉVBEN:
Daidzsiro Kato 2003. április 6-án a MotoGP kategória Japán Nagydíján Szuzukában egy bukást követően súlyos fej-, nyak-, és mellsérülésekkel került kórházba, ahol már egyetlen pillanatra sem nyerte vissza az eszméletét. A szerencsétlenül járt pilóta 2001-ben a negyedliteresek között világbajnoki címet szerzett, 27 évet élt.
Norick Abe 2007. október 7-én hazájában egy Yamaha motor nyergében szenvedett súlyos közúti balesetet, amikor belerohant egy előtte szabálytalanul megforduló kisteherautóba. A motoros-vb-n 1994 és 2004 között 144 futamon 3 győzelmet arató Abét kórházba szállították, de két és fél órával később elhunyt, 34 éves volt.
TOMIZAVA SOJA ÉLETÚTJA:
Tomizava Soja 1990. december 10-én született Csibában, hazája egyik legtehetségesebb motorosának számított. Három évesen már versenyeken indult. Középiskolásként hazája bajnokságában száguldott, négy évvel ezelőtt második volt összetettben a 125 kcm-es kategóriában. A 2006-as, a 2007-es és a 2008-as szezonban is rajthoz állt szabadkártyásként a világbajnokság Japán Nagydíján, először kiesett, majd 22. és 14. lett.
A tavalyi idényben teljes jogú szereplője lett a vb-sorozatnak, a 250 kcm-esek között. Összesítésben a 17. helyen zárt 32 ponttal. Idén már a Moto2-es világbajnokságon indult, a szezonnyitó katari futamot megnyerte, majd második volt Spanyolországban. Azóta kevesebb szerencse kísérte szereplését, összetettben a 7. helyen állt 82 ponttal. Ezen pedig már nem tud javítani…
SAN MARINÓ-I NAGYDÍJ, MOTO2, VÉGEREDMÉNY:
1. Toni Elías spanyol Moriwaki 43:33.996 perc
2. Julian Simón spanyol Suter 1.969 mp.h.
3. Thomas Lüthi svájci Moriwaki 11.917 mp.h.
...7. Talmácsi Gábor magyar Speed Up 16.852 mp.h.
SAN MARINÓ-I NAGYDÍJ, MOTOGP, VÉGEREDMÉNY:
1. Dani Pedrosa spanyol Honda 44:22.059 perc
2. Jorge Lorenzo spanyol Yamaha 1.900 mp.h.
3. Valentino Rossi olasz Yamaha 3.183 mp.h.
SAN MARINÓ-I NAGYDÍJ, 125 KCM, VÉGEREDMÉNY:
1. Marc Marquez spanyol Derbi 39:56.117 perc
2. Nicolas Terol spanyol Aprilia 2.185 mp.h.
3. Efren Vázquez spanyol Derbi 5.628 mp.h.

Tomizava tragikus balesete (csak erős idegzetűeknek)

Emlékvideó Tomizaváról

Hozzászólások
Budai Alex 2010. szeptember 10. 19:33 (208)
Újonc
  27
Szegény!!!

Nyugodj Békében!!!



Ezek után nem csak a gyorsulási hanem még a cross motortól is elment a kedvem!
Nagy Imre 2010. szeptember 6. 17:12 (207)
Újonc
  4
Nagyon sajnálom!

Nyugodjon békében!
Tóth Dávid 2010. szeptember 6. 16:11 (206)
Avatar_70_male
Újonc
  1
Nyugodj Békében :S


Szerkesztve: 2010. szeptember 6. 16:12
Pélyi DÁvid 2010. szeptember 6. 12:50 (205)
Avatar_70_male
Újonc
  3
borzasztóan sajnálom
nyugodjon békében
Tóth Dávid 2010. szeptember 5. 22:38 (204)
Ígéret
  274
Nyugodjon békében!
Marouane Chamakh 2010. szeptember 5. 22:35 (203)
Legenda
  14908

„Azért jó egy ****** kölykök vagytok itt meghalt egy ember és ilyen cikknél járjátok lefele egymást nyomoroncak








[Hivatkozás: OLáh Attila 2010. szeptember 5. 22:20]
OLáh Attila 2010. szeptember 5. 22:20 (202)
Avatar_70_male
Újonc
  20
Azért jó egy ****** kölykök vagytok itt meghalt egy ember és ilyen cikknél járjátok lefele egymást nyomoroncak


Marouane Chamakh 2010. szeptember 5. 21:10 (201)
Legenda
  14908

„ha ismered/m ha nem embertásadról, van szó....

ui:nem kell sajnálni, de együtt lehet érezni azokkal akik egy kicsit is ismerik, és lehet hogy az oldalon nincs ilyen de lehetne benned anniy együttérzés hogy legalább az leírod, hogy NYUGODJ BÉKÉBEN, vagy valami!





[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. szeptember 5. 16:57]
az oldalon nincs ilyen
szted senki nem néz motogp-t az oldalon
Marouane Chamakh 2010. szeptember 5. 21:08 (200)
Legenda
  14908

„neked is szükséged van a koporsóra rabxolga ? a cipőmet nem vihetnéd , azt azt a ezüstöt






[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. szeptember 5. 19:30]
SZÁNALOM VAGY
DÖGÖLJ MEG EZT KÍVÁNOM NEKED...
Marouane Chamakh 2010. szeptember 5. 21:07 (199)
Legenda
  14908

„attól még h senki nem ismerte vagyis aki leírja h R.I.P az nem jelenti azt h nem is lehet sajnálni -.-" vagy talán jobb lenne ha mindenki tapsolna meg röhögne h meghalt? elég hülye felfogásod van ilyen pontból ha nem ismertük akk ******juk le meg h ő választotta ezt....szerintem ő nem meghalni szertetett volna hanem szerette volna élvezni minél tovább azt amit szeret !!! nagyon el vagy te tájolva az az érzésem....és az h mások is meghalnak igen igazad van sokmidnenki hal meg 1 nap csak ők nincsenek fent SH-n és nem tud róluk senki vagyis legalábbis mi biztos h nem...de mivel az SH kitette ezt a cikket ezért még ha nem is ismerik sokan attól még sajnálhatják mert meghalt és elég szerencsétlenül :S és ismertebb ember volt mint a többiek akikről nincs cikk....szerintem gondolkozz el ezen





[Hivatkozás: Fischer Sebastián 2010. szeptember 5. 20:05]

a cikkhez:
Nagyon sajnálom Tomizavát
Láttam a futamot,láttam az ütközést..
hát nagyon durva volt,reméltem,hogy valami csoda folytán megússza lábtöréssel,vagy vmivel..
de sajnos meghalt
Mostanáig nem tudom felfogni
Hihetetlen,ogy elhunyt

R.I.P.Tomizava


a hszekhez:
hihetetlen,és szánalmas,ha valaki ilyenkor is csak HP-szövegeket másol,meg le******ja,hogy elhunyt egy ismert ember



Nánási Gergely 2010. szeptember 5. 20:49 (198)
Megszállott
  5435

„attól még h senki nem ismerte vagyis aki leírja h R.I.P az nem jelenti azt h nem is lehet sajnálni -.-" vagy talán jobb lenne ha mindenki tapsolna meg röhögne h meghalt? elég hülye felfogásod van ilyen pontból ha nem ismertük akk ******juk le meg h ő választotta ezt....szerintem ő nem meghalni szertetett volna hanem szerette volna élvezni minél tovább azt amit szeret !!! nagyon el vagy te tájolva az az érzésem....és az h mások is meghalnak igen igazad van sokmidnenki hal meg 1 nap csak ők nincsenek fent SH-n és nem tud róluk senki vagyis legalábbis mi biztos h nem...de mivel az SH kitette ezt a cikket ezért még ha nem is ismerik sokan attól még sajnálhatják mert meghalt és elég szerencsétlenül :S és ismertebb ember volt mint a többiek akikről nincs cikk....szerintem gondolkozz el ezen





[Hivatkozás: Fischer Sebastián 2010. szeptember 5. 20:05]
Fischer Sebastián 2010. szeptember 5. 20:05 (197)
Legenda
  17395
attól még h senki nem ismerte vagyis aki leírja h R.I.P az nem jelenti azt h nem is lehet sajnálni -.-" vagy talán jobb lenne ha mindenki tapsolna meg röhögne h meghalt? elég hülye felfogásod van ilyen pontból ha nem ismertük akk ******juk le meg h ő választotta ezt....szerintem ő nem meghalni szertetett volna hanem szerette volna élvezni minél tovább azt amit szeret !!! nagyon el vagy te tájolva az az érzésem....és az h mások is meghalnak igen igazad van sokmidnenki hal meg 1 nap csak ők nincsenek fent SH-n és nem tud róluk senki vagyis legalábbis mi biztos h nem...de mivel az SH kitette ezt a cikket ezért még ha nem is ismerik sokan attól még sajnálhatják mert meghalt és elég szerencsétlenül :S és ismertebb ember volt mint a többiek akikről nincs cikk....szerintem gondolkozz el ezen
Hajrá Arsenal!!!
Fazekas Krisztián 2010. szeptember 5. 19:58 (196)
Ígéret
  217

„Mindig összerándul a szívem, ha ilyen híreket olvasok...Akarva-akaratlanul felelevenedik bennem Fehér Miklós utolsó mérkőzése, utolsópályára lépése, és utolsó mozdulata, ahogy a pályán holtan esik össze.Ha valaki egy olyan dologért feladja addig normálisnak tűnő életét, ahol minden áldott alkalommal az életét kockáztatja, nézhetnénk bolondnak is.De megértjük.Megértjük, mert imádja azt, amit csinál, szeretne elismert lenni, és ez sajnos a mai világunkban eléggé nehézkes.A 20 éves Tomizava is valószínűleg ezt szerette volna.Tehetséges, fiatal versenyzőről volt szó.Sajnos volt.Egy olyan versenyző, aki elérhette volna az álmait, minden jel erre utalt, de sajnos nem így lett.
Fehér Miklós egyszer azt mondta, hogy a futball megtanította győzni és veszíteni is, és ezen kívül még arra, hogy az öröm mindig felülkerekedik a bánaton.Hisz jön egy újabb helyzet, egy esetleges gól.És ha valóban bemegy, az gyógyír minden bánatra.
Tomizava remélem, "belőtte azt a gólt", amely nagyon rövid életét boldoggá tette.
Nyugodj békében, Tomizava Soja!”




[Hivatkozás: Horvát Péter 2010. szeptember 5. 19:41]
mennyire igazad van én is emlékszek még Miklós-ra! :S :'(

én is nagyon remélem h."belőtte azt a gólt"

NYUGODJ BÉKÉBEN TOMIZAWA!ÉN SOHA NEM FELEDLEK!FIATAL TEHETSÉG!!


Horvát Péter 2010. szeptember 5. 19:41 (195)
Ígéret
  311
Mindig összerándul a szívem, ha ilyen híreket olvasok...Akarva-akaratlanul felelevenedik bennem Fehér Miklós utolsó mérkőzése, utolsópályára lépése, és utolsó mozdulata, ahogy a pályán holtan esik össze.Ha valaki egy olyan dologért feladja addig normálisnak tűnő életét, ahol minden áldott alkalommal az életét kockáztatja, nézhetnénk bolondnak is.De megértjük.Megértjük, mert imádja azt, amit csinál, szeretne elismert lenni, és ez sajnos a mai világunkban eléggé nehézkes.A 20 éves Tomizava is valószínűleg ezt szerette volna.Tehetséges, fiatal versenyzőről volt szó.Sajnos volt.Egy olyan versenyző, aki elérhette volna az álmait, minden jel erre utalt, de sajnos nem így lett.
Fehér Miklós egyszer azt mondta, hogy a futball megtanította győzni és veszíteni is, és ezen kívül még arra, hogy az öröm mindig felülkerekedik a bánaton.Hisz jön egy újabb helyzet, egy esetleges gól.És ha valóban bemegy, az gyógyír minden bánatra.
Tomizava remélem, "belőtte azt a gólt", amely nagyon rövid életét boldoggá tette.
Nyugodj békében, Tomizava Soja!
Csiki Norbert 2010. szeptember 5. 19:37 (194)
Rajongó
  1010
RIP Tomizawa
Maldini Paolo 2010. szeptember 5. 19:33 (193)
Ígéret
  261
Nagyon jó és fiatal motoros pilóta volt
Törölt felhasználó 2010. szeptember 5. 19:30 (192)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Fehér Márk 2010. szeptember 5. 19:23 (191)
Bajnok
  2522

„én is ezt mondom , de te nem merj ilyet írni ki leszel fingatva





[Hivatkozás: Hajdu Sándor 2010. szeptember 5. 19:21]
Erről beszélek...

Én nem vitatkozok veled!
Molnár Márk 2010. szeptember 5. 19:23 (190)
Avatar_70_male
Újonc
  3
Takarodjatok már kis szánalmas idióták, ez cikk arról szól, hogy meghalt egy ember, és ti itt szidjátok, meg fikázzátok egymást! Nem tudom, hogy éreznétek magatokat , ha valaki az ismerőseid, közül halna meg, akkor is így kommentelgetnétek! Ja a száj karatét meg máshol intézzétek, így a gép előtt nagyon izom szagú mindenki! Nyugodj békében Tomizava Soja!
Szeretem A Szagod 2010. szeptember 5. 19:22 (189)
Avatar_70_male
Újonc
  8

„én is ezt mondom , de te nem merj ilyet írni ki leszel fingatva





[Hivatkozás: Hajdu Sándor 2010. szeptember 5. 19:21]
szíííídd ki a ******omat te ******
 
24 ÓRA
22:55  Kioltotta egymást a Pool és a Spurs22:14  Új vezető az NSK-nál21:29  Több mint fél év az Arsenal tehetségének20:45  Mascherano: Egy madridi botlás, és..19:30  A Fradi-edző: Még nem jutottunk tovább18:50  Az MU fekete napja: 1958. február 6.18:06  A Milan-Juvéba került az ütés Ibrának17:41  Sir Alex a XXI. század legjobbja17:18  Contador nem tudta igazolni a verzióját16:46  Minden rendben halad Londonban16:43  Suárez visszatér, a Spurs nem nyer; blog16:15  Betelt a pohár a Sevillánál16:06  Ilyen lett a Red Bull RB8-asa!15:51  Megállapodtak: Shaqiri a Bayerné lesz15:09  Kétéves eltiltás Contadornak!14:57  Arn már főtáblás Párizsban14:55  Arab befektetők a Palermónál14:47  A Barcát (még) nem érdekli Van Persie14:28  Hosszú volt a beadás - segített a kapus14:24  De Rossi: Megértettem, hogy itt a helyem14:24  Beckenbauer: A Dortmund lesz a bajnok14:06  Újabb leverkuseni hiányzó a Barca ellen13:38  Fernando Torres lesz a PL gólkirálya?13:18  Cél a rendszeres pontszerzés12:34  Blatter: Brazília jó vb-t fog rendezni11:40  Capellónak Terry maradt a kapitány11:03  Bírózik a Chelsea, bírózik az MU10:15  Madrid-meccs, Di Stéfano-tiszteletére09:47  Ismét a hatalmas Giants nevetett09:19  Heti kvíz - teszteld tudásod!Va  Kapushibával ment tovább GhánaVa  Gól nélküli rangadó MadridbanVa  Ez az Óriások Super Bowlja lehet - blogVa  Buffon: Botlottunk, de nem stresszelünkVa  Csodát tett és döntős a MiskolcVa  Münchenben játszik a holland válogatottVa  Németh Krisztiánék meglepetésgyőzelmeVa  Büntetőkkel verte a Fehérvár a címvédőtVa  EHF-kupa: ezt elszúrta a BékéscsabaVa  Barca-sztár lőtte ki a másik házigazdátVa  Nem bírta tíz emberrel a KaiserslauternVa  Az idegenlégiósok nyerték a kosárgálátVa  Az MU 0-3-ról egyenlített a Bridge-en!Va  De Rossi hosszabít a Romával - hivatalosVa  Közelebb a negyeddöntőhöz az AlcoaVa  Inter-gyalázat, Ibra-piros, Juve-blamaVa  Balotelli: Aranylabdás lehetek, ha...Va  Ígéretes Fradi-vereség OroszországbanVa  Mourinho sem tudja, mi lesz veleVa  Chelsea-MU - fogadási kisokosVa  Ferguson: Evra fogjon kezet SuárezzelVa  Bunda: örökre eltiltottak egy edzőtVa  Ördögi két és fél percVa  Álomprodukció Tony ParkertőlVa  Nem súlyos Busquets sérüléseVa  90 éves Szepesi GyörgyVa  Wenger hosszabbítana HenryvalSzo  Messi gólt lőtt, a Barca újra győzöttSzo  Győzött a PSG, de a Montpellier isSzo  A Szolnok továbbjutott, az Atom nyert
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Így búcsúztatták a társak Simoncellit A gyászoló család kérésére a gyászszünet helyett felbőgtek a motorok Valenciában
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS