"A 40-es Általános Iskolában, 5-8. osztályos koromban testnevelő tanárunk, Fekete Dezső rengeteg energiát mozgósítva vett rá bennünket arra, hogy elsősorban az atlétika terén épüljön be mindennapjainkba a testmozgás" – emlékezett vissza a kezdetekre Németh Csaba.
"Ott alapoztuk meg sportszeretetünket, az akkori nagyon jó csapatból ma is sokan – köztük Pálffy Gábor barátom – futnak, sportolnak. A Zalka Máté Gépipari Szakközépiskolában Prakk Géza tanár úrnak köszönhetően sokoldalúan fejleszthettük képességeinket, hiszen az úszástól a tájfutásig sok sportágat művelhettünk."
"14-20 éves korom között tájfutóként próbáltam szerencsét, ahol kiváló csapatszellem részese lehettem. Tájfutóként vonultam be katonának a Honvéd Papp JSE-be, ahol fő elfoglaltságunkat a kemény tréningek jelentették, melyeket megpróbáltunk túlélni, miközben ott váltunk igazán felnőtté."
Leszerelését követően Németh Csaba a hegymászásba és a hegyi-kerékpározásba is ,,belekóstolt”, majd a 90-es évek elején első hosszú távú (ironman) triatlon versenyét is teljesítette.
"A nagyatádi ironman országos bajnokságon először a 15. helyen zártam, majd évről-évre fejlődve a legjobb eredményem az ob-ezüstérem volt. – folytatta a Nomád Team SE kiválósága. - Közben a terepduatlon és tereptriatlon magyar bajnoki címeket is tudtam nyerni."
Innen szépen lassan a hosszabb távú, elsősorban terepfutó versenyek felé vezetett az utam. A terep inkább az én közegem, meg van hozzá a szorgalmam és itt talán a tehetségem is több, mint az aszfaltos szakágban.
Némileg ellentmond ennek, hogy azért kétszer teljesítettem egyéniben a Bécs-Budapest Ultramaratont, az elmúlt az elmúlt 23 év alatt pedig száznál több maratont futottam. 1997-től álltam rá ultramaratoni távok teljesítésére, 2002-től – ezen belül - már a terepfutás jelenti a főszámomat. A terepfutás nem annyira népszerű, mint az utcai futás, éppen ezért párhuzamot vonni is meglehetősen nehéz.
A terepfutó viadalokon nem az anyagiak mozgatják a résztvevőket – vélekedett Németh Csaba. - Mindenki belső indíttatásának megfelelően választja ki az éppen leküzdendő feladatot. Ebből a szempontból nem vagyunk igazán korhatárhoz kötve, mint az élsport. Persze kell a megmérettetés, a verseny, nálunk is.
Itt azonban mindenkit – az utolsó helyezett teljesítményét is maximálisan elismerik és a díjazásban sincsenek szélsőséges különbségek. A hosszú évek tapasztalata mellett számomra sokat számít a családi háttér.
Feleségem, gyermekeim, tudják, hogy nekem olyannyira az életem része a futás, mint másnak az olvasás. A napi 8-10 óra munka mellett igyekszem úgy beilleszteni az edzéseket napirendembe, hogy a családom ne szenvedje ezt meg.
Kislányaim sosem az edzések mennyisége, vagy eredményeim alapján ítélnek meg, hanem az alapján, hogy látják: ez nekem jó. Hozzájuk próbálom mérni magam, ők mindig helyre teszik az egómat! Most vagyok 40 éves, jó néven venném, ha 60 évesen és 80 évesen is teljesíteni tudnék egy maratont a gyermekeimmel, majd az unokáimmal.
Annyi élményt - többet, mint reméltem - kaptam a sporttól, hogy egy percre sem cserélném el azokat semmi másra! A sok nehéz pillanat után mindig jönnek a szép pillanatok. Ezt az életérzést szeretném tovább adni szeretteimnek, barátaimnak is!"
