Nyert és elődöntős a magyar válogatott!

Létrehozva: 2010. szeptember 5. 17:30
Az utolsó lépést kellett megtennie vasárnap a magyar férfi vízilabda-válogatottnak ahhoz, hogy "csont nélkül" jusson az elődöntőbe a zágrábi Európa-bajnokságon. A legjobb négy közé kerüléshez az eddig egy győzelmet arató, három vereséget szenvedő Macedónia elleni siker vezetett Kemény Dénes szövetségi kapitány együttesének, amely végül 7-4-re győzött! A három pont megszerzésével a magyarok borsot törtek a szerbek orra alá, akik vasárnap 17-3-ra ütötték ki a németeket. Az oroszok az utolsó játéknapon megszerezték első sikerüket, 7-6-ra múlták felül a görögöket.

 

 

Könnyebb, jóval könnyebb mérkőzésre számítottunk! Valószínűleg így voltak ezzel a játékosok is, akik a negyedik negyedig küszködtek, vajmi keveset mutattak valós tudásukból. Szerencsére az ellenfél tudása nem volt olyan szintű, hogy a döntetlennél jobb eredményt érjen el.

Akadozott a gépezet, emberhátrányban nem volt elég rámenős a védekezés, a túloldalon pedig a közepes lövések tették naggyá a macedón kapust. Időnként a szerencse is elpártolt a magyar együttestől, amelynek csak a győzelem jelenthette a biztos elődöntőbe jutást.

Az utolsó felvonásra aztán összekapták magukat a mieink, Nagy Viktor immár áthatolhatatlan falat húzott kapuja elé. A Varga-fivérek és Szivós is szép gólt lőtt, így az utolsó perceket már kényelmesen nézhették a szurkolók, nem kellett fészkelődniük az eredmény miatt.

De felejtsük el az első három felvonást, legalábbis mi, a szurkolók. Kemény Dénes és csapata úgyis levonja a tanulságokat, amelyeket kiértékelése segíthet majd az elődöntőben. Mert immár bizonyos, hogy a négy között folytatja a megfiatalított együttes! Ez pedig megfelel az előzetes célkitűzéseknek, de ha sikerül megismételni a szerbek elleni parádét, akkor…

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, B CSOPORT, 5. FORDULÓ:
Magyarország-Macedónia 7-4 (2-0, 2-4,  0-0,  3-0)
Zágráb, v.: Tulga (török), Brguljan (montenegrói)
Magyarország: Nagy Viktor, Szécsi Zoltán – kapusok, Biros Péter, Bundschuh Erik, Hárai Balázs 1, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Madaras Norbert, Szivós Márton  1, Török Béla, Varga Dániel 2, Varga Dénes 3, Vámos Márton – mezőnyjátékosok, szövetségi kapitány - Kemény Dénes
Macedónia: Janevszki, Percsinics – kapusok, Benics, Boszancsics, Brkics, Delasz, Dimovszki 1, Ivovics, Krecskovics, Latkovics, Petrovics 1, Vukszanovics 2 – mezőnyjátékosok,  
szövetségi kapitány: Sztevan Nonkovics
IV. NEGYED:
8.: VÉGE, 7-4-RE GYŐZÖTT ÉS ELŐDÖNTŐS A MAGYAR FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT!!!
8.: Kemény Dénes újra időt kért. De már eldőlt, elődöntős a magyar válogatott!!!
7.: Nagy védte Boszancsics lövését.
7.: Kiállították Törököt, időt kért Sztevan Nonkovics.
7.: Kontra Kis ellen, a túloldalon újabb sikeres blokk.
6.: Kemény Dénes időt kért.
5.: Nagy egyre jobban véd, most ismét labdát szerzett.
4.: Varga Dénes remekül blokkolta a macedón támadást!
4.: Macedón emberelőny és időkérés.
3.: Megúszás után Biros passzolt Varga Déneshez, aki a kapuba tuszkolta a labdát. Percsinics ezen is rajta volt...7-4
3.: Madaras ismét a kapust találta el. Nagyon nem megy Norbinak...
2.: Varga Dániel átlövése volt sikeres, a labda a léc alá vágódott. Na végre!!! 6-4
2.: Benics centerből lőtt, Nagy védett.
1.: Megtört a jég, Szívós húzta a labdát a kapuba. 5-4
1.: Most a macedónoké az első támadás. Kontra.
III. NEGYED:
8.: Vége a harmadik felvonásnak.
8.: Naggyá tesszük a kapust, Hosnyánszky két lövését védte.
7.: Percsinics védte Madaras bombáját.
6.: Varga Dániel fórból a blokkba vágta a labdát, majd Madaras pattintott a keresztlécre...
5.: Varga Dániel lövését Percsinics a keresztlécre tolta.
4.: Magyar emberelőny, Hosnyánszki a keresztlécre bombázott.
2.: Végre kivédekeztük egy emberhátrányt, a blokk mentett!
2.: Kis szintén a kapufát találta el, Percsinics tolta oda a labdát.
1.: Varga Dániel a kapufára lőtt...
1.: Ismét Varga Dénes hozta el a labdát.
II. NEGYED:
8.: Vámos a blokkba lőtt, majd megszólalt a duda.
8.: Macedón emberelőny, Petrovics talált a kapuba. ÉBRESZTŐ!!! 4-4
7.: Újabb emberelőny, Varga Dénes ismét eredményes. 4-3
7.: Magyar fór, Biros a blokkba lőtt, majd ide-oda pattogott a labda, Kis kísérletét a gólvonal elől mentették.
6.: Emberelőnyből Vukszanovics lőtt a hálóba. Kellemetlen meglepetés... 3-3
5.: Picit álmosan pólózik a magyar csapat.
4.:  A blokkon megpattant Benics lövése, a labda Vukszanovics keze alatt csúszott a kapuba. Peches gól..., legalábbis a magyarok szemszögéből 3-2
3.: Magyar emberelőny, jól megjárattuk a labdát, Varga Dénes volt eredményes. 3-1
2.: Dimovszki akcióból talált a kapuba. 2-1
1.: Madaras bombáját Percsinics a keresztlécre tolta.
1.: Ismét Varga Dénes szerezte meg a labdát a ráúszásnál.
I. NEGYED:
8.: Vége az első felvonásnak.
8.: Hárai megúszott, majd keményen megállították. A büntetőt Hosnyánszki a kapusba vágta.
7.: Hosnyánszki a keresztlécet találta el.
6.: Több sikertelen lövés a két kapunál.
5.: Magyar emberelőny, Hárai a rövid saroknál húzta a kapuba a labdát. 2-0
4.: Sorozatosan kontrát fújnak a játékvezetők, mindkét oldalon.
3.: Varga Dániel a vízre pattint, a labda a léc alá vágódott. 1-0
3.: Kontra Varga Dániel ellen, majd Nagy szerzett labdát.
2.: Felelőtlenül elszórta a labdát az ellenfél, Nagy könnyedén védett.
1.: Kis kiállítása után kapufát dobott Latkovics.
1.: Varga Dénes hozta el a labdát a ráúszásnál, de gyorsan a macedónok kezébe került.
Kezdés előtt:  A szerbek ellen remeklő Nagy Viktor véd.

 

Hozzászólások
Nagy Dániel 2010. szeptember 5. 18:29 (5)
Újonc
  46
Csak így tovább fiúk lehet hogy meglesz az Európa bajnoki cím! Mindent bele!!!!!!!!!!!!!
Kovacs Adamka 2010. szeptember 5. 17:01 (4)
Bajnok
  4543
Ébresztő!!!!!!
veres donát 2010. szeptember 5. 16:50 (3)
Rajongó
  952

„Hozzászótam





[Hivatkozás: Borat Szagadyjew 2010. szeptember 5. 16:25]
itt a visszamaradot
Korom Milán 2010. szeptember 5. 16:37 (2)
Újonc
  189
Hajrá fiúk
Borat Szagadyjew 2010. szeptember 5. 16:25 (1)
Ígéret
  225
Hozzászótam
 
24 ÓRA
22:55  Kioltotta egymást a Pool és a Spurs22:14  Új vezető az NSK-nál21:29  Több mint fél év az Arsenal tehetségének20:45  Mascherano: Egy madridi botlás, és..19:30  A Fradi-edző: Még nem jutottunk tovább18:50  Az MU fekete napja: 1958. február 6.18:06  A Milan-Juvéba került az ütés Ibrának17:41  Sir Alex a XXI. század legjobbja17:18  Contador nem tudta igazolni a verzióját16:46  Minden rendben halad Londonban16:43  Suárez visszatér, a Spurs nem nyer; blog16:15  Betelt a pohár a Sevillánál16:06  Ilyen lett a Red Bull RB8-asa!15:51  Megállapodtak: Shaqiri a Bayerné lesz15:09  Kétéves eltiltás Contadornak!14:57  Arn már főtáblás Párizsban14:55  Arab befektetők a Palermónál14:47  A Barcát (még) nem érdekli Van Persie14:28  Hosszú volt a beadás - segített a kapus14:24  De Rossi: Megértettem, hogy itt a helyem14:24  Beckenbauer: A Dortmund lesz a bajnok14:06  Újabb leverkuseni hiányzó a Barca ellen13:38  Fernando Torres lesz a PL gólkirálya?13:18  Cél a rendszeres pontszerzés12:34  Blatter: Brazília jó vb-t fog rendezni11:40  Capellónak Terry maradt a kapitány11:03  Bírózik a Chelsea, bírózik az MU10:15  Madrid-meccs, Di Stéfano-tiszteletére09:47  Ismét a hatalmas Giants nevetett09:19  Heti kvíz - teszteld tudásod!Va  Kapushibával ment tovább GhánaVa  Gól nélküli rangadó MadridbanVa  Ez az Óriások Super Bowlja lehet - blogVa  Buffon: Botlottunk, de nem stresszelünkVa  Csodát tett és döntős a MiskolcVa  Münchenben játszik a holland válogatottVa  Németh Krisztiánék meglepetésgyőzelmeVa  Büntetőkkel verte a Fehérvár a címvédőtVa  EHF-kupa: ezt elszúrta a BékéscsabaVa  Barca-sztár lőtte ki a másik házigazdátVa  Nem bírta tíz emberrel a KaiserslauternVa  Az idegenlégiósok nyerték a kosárgálátVa  Az MU 0-3-ról egyenlített a Bridge-en!Va  De Rossi hosszabít a Romával - hivatalosVa  Közelebb a negyeddöntőhöz az AlcoaVa  Inter-gyalázat, Ibra-piros, Juve-blamaVa  Balotelli: Aranylabdás lehetek, ha...Va  Ígéretes Fradi-vereség OroszországbanVa  Mourinho sem tudja, mi lesz veleVa  Chelsea-MU - fogadási kisokosVa  Ferguson: Evra fogjon kezet SuárezzelVa  Bunda: örökre eltiltottak egy edzőtVa  Ördögi két és fél percVa  Álomprodukció Tony ParkertőlVa  Nem súlyos Busquets sérüléseVa  90 éves Szepesi GyörgyVa  Wenger hosszabbítana HenryvalSzo  Messi gólt lőtt, a Barca újra győzöttSzo  Győzött a PSG, de a Montpellier isSzo  A Szolnok továbbjutott, az Atom nyert
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS